Sztómával élő emberek veszteségfeldolgozása

Sztóma – egy szó, amit általában senki, vagy csak kevesen ismernek. Sztóma – a szó, aminek hallatán összerezzenünk, zavarban vagyunk, nem tudunk mit mondani, legszívesebben ott sem lennénk, TABU, amiről jobb nem beszélni és tudomást sem venni róla. A betegségről való nyílt kommunikációt nehezíti, hogy egy egészséges ember esetén sem beszélünk, „nem illik” beszélni a székletről a székletürítéséről, pedig alapvető fizikai szükségletünk.

Magát a székletürítést is tabuként kezeljük, így bármi, ami ezzel kapcsolatos, szintén „nemkívánatos” téma. Mit jelent a sztóma? Egy olyan mesterségesen, sebészek által létrehozott bélnyílás a hasfalon, melyen keresztül a széklet a szervezetből távozni tud, és egy cserélhető zsákba jut. Sztómát akkor kap valaki, ha olyan betegsége alakul ki, ami nem teszi lehetővé, hogy a bélsár a végbélen keresztül távozzon. A sztóma lehet átmeneti és végleges, ez az alapbetegségtől is függ, és az elhelyezkedését (vékony- és vastagbél) is ez határozza meg. Veszteséget és gyászt okoz miden olyan változás, ami életünk addig megszokott rendjének felborulását okozza. Azt hiszem, abban egyetértünk minden sztómát kapott emberrel (legyen az végleges vagy átmeneti), hogy mi lehet nagyobb változás, az életében, mint az, ha egy műtét után sztómával ébred. Talán a legnehezebb, ha úgy történik meg, ha egyáltalán nem számít rá, vagy épp a műtét előtt tudja meg, hogy sztómát kap, mert ez az egyetlen megoldás az életben maradásra.

Az sem ritka, hogy úgy altatnak el valakit, hogy nem tudják megmondani, sztómával, vagy anélkül ébred fel. Akkor is hatalmas változást okoz a mindennapi életben, ha esetleg már évek óta tartó alapbetegség miatt időről-időre felmerül a sztóma lehetősége. Ez azért fordul elő, mert más beszélni valamiről, és más megtapasztalni, szó szerint a saját bőrünkön. Hiába tudjuk, hogy mi fog történni velünk, készülünk rá, mégis a változás letaglózó. Természetes, hogy ilyenkor kavarognak érzelmek; a fájdalom, ijedtség, elveszettség, üresség, zavarodottság, kétségbeesés, tehetetlenség, düh, magány, reménytelenség, és a szégyen. Nagyon fontos, hogy ebben a nehéz élethelyzetben ne maradjon egyedül az ember, és az egészségi állapotát érintő veszteséget a lehető leghamarabb elkezdje feldolgozni. Ezáltal segítve az új, megváltozott élethelyzetbe való mielőbbi „belerázódást”.

Gondoljunk csak bele, hogy amikor egy szervünket veszítjük el, ami tartósan befolyásolja a testünk működését, akkor nem csak egy veszteséggel nézünk szembe, hanem egy új életforma, napi rutin kialakításával is meg kell küzdenünk. A sztómával megváltozik egy sor teljesen hétköznapi dolog, mint például az étkezés, a tisztálkodás, meg kell tanulni az ápolást, tulajdonképpen újra kell tanulni az embernek önmagát. A feldolgozásban nagy szerepe van a családnak, barátoknak vagy egy megértő és támogató társnak, ám előfordul, hogy ez kevésnek bizonyul, vagy éppen teljes egészében hiányzik. Ilyenkor van szükség külső segítségre. Egy szakember által kísért feldolgozással nem lehet átugrani, megspórolni a sokszor fájdalmas és nehéz feldolgozás folyamatát, mégis hatásos segítséget jelent, amikor már saját maga, vagy a környezete is kevésnek bizonyul a feldolgozáshoz. Az, hogy nincs „egyedül” egy nehéz élethelyzetben, maga a tudat, hogy szakember segít, önmagában adhat egy kapaszkodót. Ez az érzés a későbbi ülések során is megmarad, hiszen a rendszeresség biztonságot nyújt.

A veszteségfeldolgozásban az egyéni ülést azoknak ajánlom, akik nem szeretnék a gyászukat bevinni egy csoportba. Az egyéni ülés hozadéka, az az érzés, hogy „valaki” csak rám figyel. A veszteségfeldolgozó csoportba lépéskor pedig a teljesség igénye nélkül; megtapasztalása annak, hogy nem vagyok egyedül a problémámmal, nem kell mindent elmondani, hiszen a sorstársak sok mindent kimondanak, elmesélnek, többféle stratégiát kaphatok a problémám megoldásához, és sokféle reakciót a viselkedésemre, megerősítést kaphatok a megoldásaimra, őszinte lehetek, hiszen a csoportot titoktartás köti. A veszteségfeldolgozó csoportok azért hatékonyak, mert egy biztonságot nyújtó, egymást elfogadó, sorsközösséget alkotó légkörben, tabuk nélkül, őszintén tudnak megnyílni és beszélni az érzéseikről. Saját élmény alapján fordultam a sztómával élő emberek veszteségfeldolgozása felé. Úgy gondolom, azon kívül, hogy hiánypótló, a veszteségfeldolgozás szükségessége vitathatatlan.

„ Egyféleképpen lehet túlélni ezt az egészet: mindig a következő feladatra kell összpontosítani, a következő pillanatra, a jövőre. ” - Elisabeth Gifford

Árak:

egyéni: 14 000 Ft / alkalom (50 perc)

csoportos: 6 000 Ft / fő / alkalom (90 perc)