Saját ütem
Azt gondolnánk, hogy van egy „szabály”, amit követve végig kell menni a gyász szakaszain, egymás után, a megfelelő sorrendben, meghatározott idő alatt. Ám ez koránt sem igaz.
Amikor egy gyászoló személy felkeres, szinte az első alkalommal felbukkan a kérdés, hogy „Meddig fog tartani”, „Mikor fogok megkönnyebbülni”? Természetesen ezekre a kérdésekre (sem) nem tudok válaszolni (…), a gyászoló saját magának fogja megadni rá a választ. Régen, a hagyományok szerint 1 év volt a gyászidő, ami alatt általában kevés kivételtől eltekintve, fekete ruhát hordtak a gyászolók, a környezetük tudtára adva, hogy gyászban vannak. A gyász első éve jelentős, hiszen ebben az időszakban tapasztaljuk meg, a szeretett személy nélkül megélni a jeles alkalmakat, és a hétköznapokat egyaránt. Ez az időszak lehetőséget ad arra is, hogy kialakítsuk az új szokásainkat. A gyászév letelte azonban koránt sem azt jelenti, hogy maga a gyász is lezárul. Annál is inkább, mivel valójában nem maga az idő változtat az érzelmeken, hanem az, amit az eltelt idő alatt teszünk önmagunkért.
Akkor mégis mitől függ a gyászunk hosszúsága? Elsősorban saját magunktól. A gyászunkra nagyon sok dolog lehet hatással, többek között az életkörülményeink, a kötelezettségeink, a természetünk, a lelki beállítottságunk, a magunkkal hozott hiedelmeink, stb. Az is befolyásolja a gyászfeldolgozás ütemét, hogy kit, vagy mit veszítettünk el, milyen volt a hozzá fűződő viszonyunk. Közeli hozzátartozót, esetleg távolabbi, lazább kötelékű ismerőst, munkahely elvesztését, vagy más, számunkra fontos és nagy jelentőséggel bíró dolgot gyászolunk, illetve kihatással lehet a gyászra a veszteség körülménye is. Ahogy az is, ha vannak másodlagos veszteségek, ilyenek például, ha egy szeretett hozzátartozónk elvesztésével az addigi közös otthonunkat, vagy egy válás/párkapcsolat megszakadása esetében az addig közös munkát, barátokat is elveszítjük. Ugyanakkor meghatározó tényező lehet, hogy mennyire vagyunk nyitottak, rugalmasak, befogadóak az új dolgokra, hiszen ez hatékonyan segíti a gyászból való felépülést, és az újrakezdést. Egy gyászfolyamat sosem könnyű, ám az, hogy mennyi „munkát” és energiát fektetünk bele a feldolgozásba, az hatással van rá.
A gyásznak megvannak a maga szakaszai, arra azonban nincs szabály, hogy azokon gyorsan, vagy csak nagyon lassan lehet keresztülmenni. Az is egyedi, hogy „sorrendben” vagy egyes szakaszok között ugrálva haladunk. A szakaszok össze is mosódhatnak egymással, ami teljesen természetes folyamat. Előfordul, van ilyen, hiszen nem lehet egy gyászolónak megmondani azt, hogy mit és hogyan érezzen, és azt sem, hogy mindezt mennyi idő alatt tegye. Helyette teret és időt kell biztosítani számára, hogy a gyászát a saját ütemében megélhesse. Akkor, és úgy, ahogy neki jól esik. A gyász a lélek munkája, és a lélek nem köthető sem időhöz, sem sebességhez.
Tapasztalataim alapján azt mondhatom, hogy mindenki másképp halad, és ez így van rendjén. Nincs jobb vagy rosszabb, egyszerűen csak más. Éppen ezért nem kell, és nem is lehet másokhoz hasonlítani a gyászolásunkat. Látható, hogy a gyászfolyamatot elsősorban a saját lelkivilágunk határozza meg. Időt kell adni, és hagyni, hogy „fájjon” a veszteségünk, időt igényel a gyászunkkal való foglalkozás, ahogy az abból való felépülés is. Ahogy az életünknek, a munkánknak, úgy a gyászunknak is van egy saját üteme.
„Mindenki a maga módján gyászol, és egészen furcsa időpontokban tud lecsapni a fájdalom.” - Loreth Anne White