Nem látszik rajta
A halál és a gyász az egyik olyan terület, ami a legjobban tabusítva van, és talán ez is közrejátszik abban, hogy a hozzá köthető sztereotípiákban is bővelkedik.
„Nem is látszik rajta, hogy gyászol.” – ez az egyik olyan mondat, amit gyakran hallok a klienseimtől. Ezt a megállapítást általában a külső megjelenésük alapján teszik, pl. akkor, ha temetés után hétköznapi, vagy akár egy csinosabb ruhában látják a gyászolót, akár egy önfeledt pillanatában, amikor nevetett valamin. Ugyanígy kiválthatja ezt a helytelen véleményt egy szabadidős programon való részvétel is, mint egy vacsora a barátokkal, vagy egy koncert, színházi látogatás. Egy rövid találkozás, egy fotó, egy elkapott pillanat az utcán, elég ahhoz, hogy a látottak alapján véleményt alkossanak a gyászolóról.
Mindez általában úgy történik, hogy a gyászolóval nem beszélnek vagy csak felületesen, így nem tudják, hogy éppen min megy keresztül, milyen érzések kavarognak benne, mivel küzd. Ahogy azt sem, hogy sokszor a megküzdés része, a túléléshez tartozó hatalmas segítség a gyászolónak egy számára biztonságot jelentő társaságban eltöltött idő, vagy az, hogy nem hagyja el magát, és szépen felöltözik. Ez egy tipikus sztereotípia, hiszen sokan nem is gondolják, hogy ezek a felesleges és megalapozatlan vélemények, azon túl, hogy bántóak, milyen heves érzelmeket váltnak ki a gyászolóból. Ahogy nem tudják, vagy nem is gondolják, hogy ezeknek a véleményeknek semmi valóságalapja nincs. Az ilyen, és ehhez hasonló káros és bántó mondatok a legtöbbször csak fokozzák a gyászoló bűntudatát és az önmarcangolását.
Soha ne ítélkezzünk (úgy általában semmiben sem!) egy gyászolóról a kinézete, vagy egy elkapott pillanatban látott viselkedése alapján, mert nem tudhatjuk, hogy mi zajlik a lelkében, ahogy azt sem, hol tart a gyászában. Ahogy nincs két egyforma ember, úgy nincs két egyforma gyász sem.
„Az emberek tényleg könnyedén alkotnak véleményeket, és ítélkeznek, de hogy elmélyedjenek az adatokban, a történetekben, arra nem nagyon hajlamosak.” - Zoltán Gábor