Mint a gyerekek
Vajon mi az, amit felnőtt fejjel is szívesen megtanulnánk gyermekkori önmagunktól? Mik azok a tulajdonságaink amik „elvesztek” valahol útközben, azaz elfelejtettük őket, pedig nagyon is hasznosak lennének a hétköznapokban?
És mégis hogyan kapcsolódnak ezek a kérdések a gyászfeldolgozáshoz? Egy veszteség feldolgozásánál az érzelmeinket használjuk, így természetes, hogy a gyerekkorból származó emlékek, élmények, és tapasztalatok felbukkannak akár csak egy említés erejéig, akár hangsúlyosabban. A gyász- és veszteségfeldolgozás során közelebb kerülünk saját magunkhoz, jobban megismerjük az érzelmeinket, új megküzdési technikákat sajátíthatunk el, és felismerjük erőforrásainkat is. Éppen ezért, elsősorban azokra az elfelejtett tulajdonságokra szeretnék fókuszálni, amik pozitív erőforrásként jelenhetnek meg a feldolgozás során.
A járni tanuló, totyogó babák jó párszor elesnek, néha még bizony fájdalommal is jár egy-egy próbálkozásuk, mégis kezdik elölről, nem tántorítja el őket a kudarc, és nem foglalkoznak azzal, hogy vajon mit fognak szólni az emberek. Egyszerűen csak mennek tovább, újból próbálkoznak, egészen addig, míg meg nem tanulnak járni. A járás elsajátításához tehát kitartóak voltunk, nem adtuk fel, mindig csak a következő lépésre koncentráltunk (ez utóbbi önmagában is erős segítség lehet, bármilyen feladattal is nézünk szembe). Tudtunk örülni egy részfeladatnak, hiszen ahhoz, hogy járni tudjunk, először fel kellett állni, és az is mekkora örömet jelentett. Nagyon hasznos, ha képesek vagyunk magunkban tudatosítani, hogy a fejlődés lehetősége mindig és minden pillanatban bennünk van, nem életkor függvénye. Egy nehéz élethelyzetből való felépülés során ugyanolyan fontos szerepet játszhat egy új hobbi elsajátítása, mint egy vágyott munkahely megszerzéséhez szükséges új képzés elvégzése.
Egy kisgyerek életében főszerepet játszik a természetes kíváncsiság, ami által újabb és újabb ismeretet szerez, nyitottan áll hozzá az őt körülvevő környezethez. Ha újra fel tudjuk fedezni magunkban a gyerekkorunk kíváncsiságát, az jelentős erőforrássá válhat számunkra, hiszen egy veszteség elszenvedése után az életünk addig megszokott rendje felborul. Ahhoz, hogy kialakítsuk az új élethelyzet kívánta rutinunkat, bizony jól jöhet egy adag kíváncsiság, és nyitottság a jövővel kapcsolatban. Például egy lakóhelyváltásnál, ha kellő kíváncsisággal fedezzük fel az új környéket, nem csak a legszükségesebb helyeket találhatjuk meg, hanem akár számunkra addig ismeretlen színtereket is. Ha mindezt ötvözzük a már megszerzett tudásunkkal és élettapasztalatunkkal, könnyebben tudunk jobb döntéseket hozni, illetve jobban képviselni saját érdekeinket. Végül pedig ezt biztosan állíthatom, hogy amit minden embernek meg kellene tanulnia a gyermekkori önmagától, az önfeledt nevetést és a szép pillanatok felismerését.
„A legtöbb gyerek természeténél fogva pozitív, míg a felnőttek zöme láthatóan az élete nagy részét annak szentelte, hogy kitörölje magából a pozitív hozzáállás képességét.” - Ant Middleton