Egy év
A veszteséget követő első év, amit úgy hívunk gyászév. Az év, amin belül gyászolni kell, illik, és a társadalmi elvárások szerint a lejárati ideje is meg van határozva (…) és valóban csak egy év a gyász?
Az első év „feladata”, hogy a veszteséget követően megtapasztaljuk az életet, a számunkra fontos személy, vagy dolog nélkül, akit, vagy amit elveszítettünk. Fájdalmas, ijesztő lépések ezek (az első ünnepek, születésnapok, jeles események), hiszen el sem tudjuk képzelni mi vár ránk, és a veszteségünktől függetlenül az élet sem áll meg körülöttünk, ennek ellenére sokszor érezhetjük pont így magunkat. Habár a gyásznak megvannak a szakaszai, mégis maga a gyászfolyamat egy teljesen egyedi, mással össze nem hasonlítható, hiszen ahogy nincs két egyforma ember, úgy nincs két egyforma gyász sem. Éppen ezért a gyászolás idejét meghatározni, vagy korlátozni nem lehet, erőltetni pedig nem szabad. Igaz, hogy van egyfajta káros elvárás a társadalom és a környezet részéről (sokszor még a közvetlen családtól is), hogy a gyászoló minél hamarabb térjen vissza a „normál hétköznapokba”, azaz minél gyorsabban visszakapjuk az általunk ismert személyt. Ez az, amit jobb figyelmen kívül hagyni.
A gyász egy lelki folyamat, ami nagyon sok mindentől függ, például attól is, hogy mennyire álltunk közel ahhoz, akit elveszítettünk, milyen kapcsolat fűzött hozzá, milyen másodlagos veszteségeket szenvedtünk el, ahogy az is, milyen fizikai és mentális állapotban voltunk a gyász előtt. Érzelmeink megéléséhez, azok kifejezéséhez időre van szükségünk, és biztonságos térre, hiszen a gyász nem múlik el soha, a veszteségünk, életünk végéig velünk marad.
Az, hogy a gyászból való felépüléshez ki milyen úton, és mennyi idő alatt jut el, egyéni, és én arra bíztatok mindenkit, hogy éljen az idő adta lehetőségeivel. Annál is inkább, mivel a gyász feldolgozására, és az érzelmeinkre fordított idő, hatással van a gyászból való felépülésre és annak minőségére is.
„Gyakran mondom, hogy a szeretet egy hárombetűs szó: I-D-Ő. Idő.” - Edith Eger